A gyász nem egy betegség, amit „meg kell gyógyítani”, és nem is egy állapot, amin gyorsan túl kell lenni. A gyász egy természetes válasz a veszteségre, mégis sokan próbálják elkerülni, elnyomni vagy siettetni. A mai világunkban gyakran azt tanuljuk meg, hogy „erősnek kell lenni”, hogy „tovább kell lépni”, hogy „az idő majd megoldja”. Sajnos a feldolgozatlan gyász nem tűnik el, csak csendben dolgozik tovább bennünk. Testi tünetekben, szorongásban, kimerültségben, kapcsolati nehézségekben vagy éppen egy állandó, megfoghatatlan hiányérzetben jelenhet meg.
Dr. Máté Gábor gyakran hangsúlyozza, hogy a test és a lélek nem választható szét. Amit érzelmileg elfojtunk, annak a hatásai idővel testi szinten is megjelenhetnek. A gyásszal való tudatos foglalkozás ezért nem gyengeség, hanem sokkal inkább öngondoskodás. A gyász nem csak halálesethez kapcsolódik, hiszen gyászolhatunk egy válást, egy vetélést, egy beteljesületlen vágyat, egy elvesztett élethelyzetet, az egészségünket, régi önmagunkat. Ezek a veszteségek sokszor „láthatatlan gyászok”, amelyeket a környezet nem mindig ismer el. Ezek is nagyon mély nyomot hagyhatnak bennünk, és amikor nem kapnak figyelmet, az érintett gyakran érzi magát egyedül és sokszor félreértve is.
Dr. Edith Eva Eger szerint nem az határoz meg bennünket, hogy mi történt velünk, hanem az, hogy mit kezdünk vele. A gyásszal való munka nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a veszteséget, hanem azt, hogy megtanulunk együtt élni vele. Viktor Frankl pedig arra mutatott rá, hogy még a legnagyobb szenvedésben is ott rejlik az értelem lehetősége. A gyász feldolgozása nem a „miért történt?” kérdés megválaszolásáról szól, hanem sokkal inkább arról, hogy hogyan tudunk tovább élni azzal, ami történt. Visszaszerezhetjük a belső kapaszkodóinkat, és újra kapcsolatba léphetünk az élettel. Ez egy megtartó folyamat, amely segít megérteni az érzéseinket, enyhíteni a belső terheket, és lassan, a saját tempónkban visszatalálni a mindennapokhoz. Nem gyors megoldásokat kínál, hanem biztonságos utat a feldolgozáshoz.
A gyász akkor tud átalakulni, ha figyelmet kap, és amikor figyelmet kap, nem eltűnik, hanem megszelídül. Patrick Ness, Szólít a szörny című könyvében hangzik el: „Az igazság az, ami a legnehezebb.” Úgy gondolom, hogy ez az idézet érzékelteti a legjobban, hogy miért is olyan fontos a veszteségeinkkel foglalkozni, hiszen amikor kimondhatóvá válik az, ami fáj, a szörny már nem ordít tovább a sötétben.