Mindig a természetben, de leginkább a vízpartok mellett találtam meg a békémet. Ott, ahol a hullámok ritmusa megnyugtat és teret ad a gondolatoknak. Ebben a csendben a kutyáim kísérnek leginkább, az ő tiszta, feltétel nélküli szeretetük, és az a csodálatos képességük, ahogyan szavak nélkül is mindent értenek és éreznek belőlem, az egyik legnagyobb támaszom.
„…Akinek érzékeny a lelke és éles a szeme, az észreveszi.
Minden jelent valamit. A legkisebb jelekkel is üzenhetnek nekünk, onnan túlról, kis jelekkel nagy dolgokat.
Mindegy, hogy ki mit mond magáról, mert így érzi, így gondolja, így írja… de valahol belül, ahová nem lát, és nem hall, mégis azt mondja benne valaki, hogy „Minden másképp van, mint ahogy véled!”
Igen, jeleket kapunk!
Nemcsak odaátról, innen is.
Kis jeleket, amik nagy dolgot jelentenek. És akinek érzékeny a lelke és éles a szeme, az észreveszi. És megérti.
Ezek a jelek azért vannak, hogy készülj.
Ne érjen a nagy ügy váratlanul. Se a jó, se a rossz.
Az előjelek valóban észrevétlenek.
Főleg, amik „onnan túlról” jönnek.
De mégis jelentenek valamit
Minden jelent valamit.
Az is, ha véletlenül felütsz egy könyvet, és elolvasol benne egy sort. Lehet, hogy üzenet.
Neked szól.
Ahogy ez az írásom is…Ki tudja?-Müller Péter”
Amikor a „gyász” szót halljuk, leggyakrabban egy szerettünk elvesztésére gondolunk. Azonban egy munkahely elvesztése, a kirúgás vagy egy kényszerű karrierváltás mögött is mély gyászfolyamat húzódik meg. A munkánk sokszor nemcsak a megélhetésünket biztosítja, hanem az identitás, a napi rutin, a társas kapcsolatok és a jövőkép alapköve is. Amikor ez megszűnik, egy veszteséget élünk át. Egyszerre gyászoljuk a megszakadt napi kapcsolatokat, a ki nem használt lehetőségeket és a munkára vonatkozó jövőbeli terveket. A mai világ egzisztenciális kihívásai azonban sokszor nem adnak teret és időt erre a folyamatra. A számlákat fizetni kell, így gyakran nincs igazán lehetőség megállni.
Félek, hogy újra át kell élnem a fájdalmat. Ez így lesz?
– Sokan félünk tőle, hogy ha mélyebbre nézünk, a fájdalom túl sok lesz, és ez teljesen érthető.
A Gyászfeldolgozás Módszer® azonban túllép a puszta kibeszélésen, és célzott gyakorlatokkal segít végleg elvarrni a múltban maradt, fájó szálakat. Szakértői kíséréssel gyakorlati útmutatást kapsz, hogy ne csak hordozd a veszteséget, hanem végre le is tudd zárni. A módszer célja, hogy a fájdalom helyén újra legyen helye az életnek.
A finn Aalto Egyetem kutatása bebizonyította, hogy minden alapvető érzelemhez egy biológiai hőtérkép tartozik, ami kultúrától függetlenül minden embernél azonos. Több mint 700 embert vizsgáltak Finnországból, Svédországból és Tajvanról. Azt szerették volna kideríteni, hogy az érzelmekhez köthető testi érzetek kultúrától függetlenül azonosak-e. Bebizonyosodott, hogy az érzelmek testi kivetülése univerzális, tehát nyelvtől és származástól függetlenül mindenki ugyanott érzi például a dühöt vagy a boldogságot. Míg a boldogság az egész testünket átmelegíti, a depresszió szó szerint képes „lekapcsolni” a végtagjaink aktivitását.
A tudatosság nem azt jelenti, hogy minden szenvedésnek előre elrendelt oka van. Sokkal inkább azt, hogy minden nehézségnek jelentése lehet. Ami a külvilágban történik velünk, az gyakran tükör, ami összhangban áll azzal, ami belül még nem tudatosodott, vagy amit eddig elkerültünk. Amíg nem látunk rá ezekre a belső mozgatórugókra, addig az életünket véletlenszerű csapások sorozatának érezzük.
Létezik egy néma gyász, amiről alig esik szó, mégis mázsás súlyként nehezedik a szívünkre, ez pedig az, amikor egy barátság véget ér. Nem halt meg senki, és mégis hiányzik valaki, aki egykor a mindennapjaink része volt. A közös kávék, az emlékek, az összekacsintások és a közös célok lassan elhalványulnak. Amikor egy barátság megszakad, nemcsak az embert veszítjük el, hanem azt a verziónkat is, akik mellette voltunk.
Segítséget kérni nem gyengeség, hanem az öngondoskodás egyik legfontosabb lépése. A szakszerű kísérés abban segít, hogy a gyász elviselhetetlennek tűnő súlya idővel enyhüljön, és a veszteség fájdalma mellett is képes legyen újra megtalálni az életben a kapaszkodókat, a békét és az örömforrásokat. Amennyiben a mentálhigiénés szakember kompetencia határán túli támogatás válik szükségessé, ebben az esetben is segít megtalálni a megfelelő terapiát vagy azt a társszakmabelit, aki a leginkább támogatni tudja a klienst.
Amikor elveszítjük egy szerettünket, eleinte szinte csak a hiányra figyelünk, mindarra, ami eltűnt. A hangjára, az érintésére, a jelenlétére, mind arra az űrre, ami utána maradt, és amit semmi nem tölt ki már ugyanúgy. Pedig van valami, ami nem megy el vele. Ott marad a mondatokban, amiket tőle tanultunk, egy félmosolyban, amit észrevétlenül átvettünk. Egy mozdulatban, ahogy a hajunkhoz nyúlunk, vagy ahogy megterítünk egy asztalt.
A gyászról legtöbbször úgy beszélünk, mint valamiről, ami egyértelmű, mert van egy veszteség, van egy történet, amit a környezet is ért. Meghal valaki, és a világ -legalább egy időre- megáll körülöttünk.