Gyász

Amikor egy családot elér egy veszteség, a külvilág tekintete a szülőkre szegeződik. Szinte mindenki az ő fájdalmukra figyel, az ő könnyeiket számlálja, tőlük kérdezi meg, hogy vannak. Van azonban ennek a gyásznak egy olyan szereplője, aki szinte mindig az árnyékban marad. Ő a testvér. A testvér, aki nemcsak egy imádott családtagot veszített el, hanem egyszerre veszítette el a gyerekkora egy darabját, a közös titkokat, a jövőre vonatkozó tesós terveket, és a szülők mérhetetlen fájdalma miatt egy időre a biztonságos családi hátországot is. A testvérek gyásza sokszor néma gyász. Ők azok a „jó gyerekek”, akik igyekeznek láthatatlanok maradni, akik nem akarnak még több terhet pakolni az anya vagy az apa vállára. Elfojtják a saját könnyeiket, magukra zárják a szoba ajtaját, és kifelé azt mutatják: „jól vagyok, bírni fogom”. Pedig nekik is járt volna a lázadás, a felhőtlen fiatalság, és az a természetes hit, hogy a világ egy biztonságos hely. Sokszor még a környezetük is, többnyire a legnagyobb jószándékkal, de mégis olyan mázsás súlyokat tesz rájuk, mint a „legyél erős” vagy a „vigyázz a szüleidre” kijelentések.

Mindannyian gyászolnak.Mindannyian egy számukra alapvető fontosságú kötelék, státusz vagy jövőkép elvesztését gyászolják. Más az életkoruk, más a veszteségük jellege, mások a megküzdési mechanizmusaik, eltérő a társadalmi támogatottságuk és a környezetük reakciója is. Gyakran elvárják a gyászolóktól, hogy egy bizonyos idő után „lépjenek túl rajta”, vagy kövessék a gyász ismert szakaszait (tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás). Ha valaki nem így éli meg, megbélyegzik, hogy túl gyenge, vagy éppen érzéketlen. Ritkán látjuk meg az embert a veszteség mögött, a maga egyedi élettörténetével és kötődéseivel.

Gyakran felmerül a kérdés, mi történik akkor, ha „csak” egy szakítás vagy egy válás miatt szakad meg a szíved. Vagy ha egyszerűen darabjaira hullik egy jövőkép, amiben vakon hittél. A külvilág ilyenkor hajlamos bedobni a jól ismert közhelyeket; „Az idő mindent meggyógyít.” „Majd lesz másik.” „Foglald el magad és menj tovább!” Sokan úgy gondolják, hogy gyászolni csak egy haláleset kapcsán „szabad”. De az igazság az, hogy minden olyan mély változás, amely egy fontos érzelmi kapcsolat végét vagy átalakulását jelenti, természetes módon hozza magával a gyász érzését.

A nyár a közösségi médiában és a reklámokban leggyakrabban a felhőtlen utazásokról, repülős utakról, pálmafás tengerpartokról és a spontán kalandokról szól. A világ azt üzeni, hogy most kell szabadnak lenni, most kell mindenhova eljutni. Van azonban a valóságnak egy másik, csendesebb oldala, amelyről alig esik szó. Azoké a családoké, akik számára egy nyaralás vagy egy egyszerű kirándulás nem a pihenést, hanem a megfeszített logisztikát, a folyamatos tervezést és a határok állandó feszegetését jelenti.

Ma egy nagyon különleges, szívbemarkoló beszélgetésem volt, egy kedves ismerősöm kért tőlem segítséget, és az ő hozzájárulásával osztom meg most a történetét. Nemrég veszítette el a párját, és szinte félve mesélte el, mit él át. Azt mondta, a tragédia óta egyszerűen nem fog az agya. Miközben a munkája miatt folyamatosan képben kellene lenni, képtelen értelmezni a hozzá érkező hivatalos leveleket, képtelen volt koncentrálni, és ettől a tehetetlenségtől teljesen megijedt.

Mindig a természetben, de leginkább a vízpartok mellett találtam meg a békémet. Ott, ahol a hullámok ritmusa megnyugtat és teret ad a gondolatoknak. Ebben a csendben a kutyáim kísérnek leginkább, az ő tiszta, feltétel nélküli szeretetük, és az a csodálatos képességük, ahogyan szavak nélkül is mindent értenek és éreznek belőlem, az egyik legnagyobb támaszom.

„…Akinek érzékeny a lelke és éles a szeme, az észreveszi.
Minden jelent valamit. A legkisebb jelekkel is üzenhetnek nekünk, onnan túlról, kis jelekkel nagy dolgokat.
Mindegy, hogy ki mit mond magáról, mert így érzi, így gondolja, így írja… de valahol belül, ahová nem lát, és nem hall, mégis azt mondja benne valaki, hogy „Minden másképp van, mint ahogy véled!”
Igen, jeleket kapunk!
Nemcsak odaátról, innen is.
Kis jeleket, amik nagy dolgot jelentenek. És akinek érzékeny a lelke és éles a szeme, az észreveszi. És megérti.
Ezek a jelek azért vannak, hogy készülj.
Ne érjen a nagy ügy váratlanul. Se a jó, se a rossz.
Az előjelek valóban észrevétlenek.
Főleg, amik „onnan túlról” jönnek.
De mégis jelentenek valamit
Minden jelent valamit.
Az is, ha véletlenül felütsz egy könyvet, és elolvasol benne egy sort. Lehet, hogy üzenet.
Neked szól.
Ahogy ez az írásom is…Ki tudja?-Müller Péter”

Amikor a „gyász” szót halljuk, leggyakrabban egy szerettünk elvesztésére gondolunk. Azonban egy munkahely elvesztése, a kirúgás vagy egy kényszerű karrierváltás mögött is mély gyászfolyamat húzódik meg. A munkánk sokszor nemcsak a megélhetésünket biztosítja, hanem az identitás, a napi rutin, a társas kapcsolatok és a jövőkép alapköve is. Amikor ez megszűnik, egy veszteséget élünk át. Egyszerre gyászoljuk a megszakadt napi kapcsolatokat, a ki nem használt lehetőségeket és a munkára vonatkozó jövőbeli terveket. A mai világ egzisztenciális kihívásai azonban sokszor nem adnak teret és időt erre a folyamatra. A számlákat fizetni kell, így gyakran nincs igazán lehetőség megállni.

Félek, hogy újra át kell élnem a fájdalmat. Ez így lesz?
– Sokan félünk tőle, hogy ha mélyebbre nézünk, a fájdalom túl sok lesz, és ez teljesen érthető.
A Gyászfeldolgozás Módszer® azonban túllép a puszta kibeszélésen, és célzott gyakorlatokkal segít végleg elvarrni a múltban maradt, fájó szálakat. Szakértői kíséréssel gyakorlati útmutatást kapsz, hogy ne csak hordozd a veszteséget, hanem végre le is tudd zárni. A módszer célja, hogy a fájdalom helyén újra legyen helye az életnek.