A félelem az egyik legalapvetőbb emberi érzelem, amely evolúciós szempontból a túlélést szolgálja. Amikor veszélyt észlelünk, szervezetünk azonnal készenléti állapotba kerül, felgyorsul a szívverés, emelkedik az adrenalinszint, és testünk felkészül az „üss vagy fuss” reakcióra. Ez a mechanizmus ősidők óta segítette az embert a fenyegetések elkerülésében. A modern világban azonban a veszélyek gyakran nem fizikaiak, hanem pszichológiai természetűek, például a kudarctól, elutasítástól vagy bizonytalanságtól való félelem.
Van reális és irracionális félelem. A reális félelem egy konkrét, azonnali veszélyhez kapcsolódik. Az irracionális félelem egy olyan erős és tartós szorongás, amely egy tárgyra vagy helyzetre irányul, és ami a valóságban nem jelent valódi veszélyt, viszont a rá adott reakció mértéke messze túlmegy a fenyegetés valós mértékén, és a tartós fennállása szorongásos zavarokhoz vagy fóbiákhoz is vezethet. A félelemre adott reakciót gyakran a negatív tapasztalatok, a traumák vagy a környezet visszajelzései alakítják ki. A szülők reakciója a veszélyekre, adja a mintát a gyermeknek a saját félelmeivel való megküzdéshez.
Fontos szerepe van a gondolkodásnak is, hiszen ha hajlamosak vagyunk a legrosszabb kimenetelt elképzelni, a félelem könnyebben felerősödik. Ugyanakkor a félelem jelzés is lehet arra, hogy valami fontos számunkra. Segíthet a felkészülésben, a kockázatok mérlegelésében és a határaink felismerésében. Probléma akkor válik belőle, ha elkerülő viselkedéshez vezet, és beszűkíti az életünket. A pszichológiai kutatások (például Craske és munkatársai 2014-es modellje a gátló tanulásról) igazolják, hogy a félelemmel való fokozatos, kontrollált szembenézés a leghatékonyabb út a szorongás csökkentéséhez, mivel az agyunk képes „felülírni” a régi reflexeket és új, biztonságos tapasztalatokat elraktározni a régi reflexek helyett. Az érzelmi támogatás, a tudatos légzés, valamint a realitás ellenőrzése mind segíthetnek a félelem kezelésében. Sok esetben már az is megkönnyebbülést hoz, ha megnevezzük, pontosan mitől félünk. A kimondott félelem gyakran elveszíti erejét, mert konkréttá válik. Végső soron a félelem az emberi működés természetes része, amely megfelelő keretek között védelmet nyújt. A cél nem a teljes megszüntetése, hanem a megértése és az, hogy ne irányítsa az életünket.
Záró gondolatom:
„Semmi sem bénítja meg annyira az emberi elmét, mint a bizonytalanságtól való rettegés, amit kívülről táplálnak.” – Edmund Burke
A félelemkeltő plakátok és kampányok pont ezt a zsigeri reakciót próbálják kihasználni. Fontos azonban tisztán látni azt, hogy egy NATO-tagország katonáit a szövetségi rendszer védelmi jellege miatt nem küldik idegen háborúkba. Amikor a félelem ilyen mélyen kódolt mechanizmusait manipulációra használják, az már az etika határait súrolja. Úgy gondolom, hogy méltánytalan és veszélyes ezt a félelmet azokban az emberekben újra aktiválni, akik már átéltek valódi háborús traumákat.