A gyász a pszichológia egyik legnehezebben megragadható tapasztalata. Nem csupán veszteség, hanem átalakulás is, az identitásunk, érzelmi kötődéseink és a világhoz való viszonyunk mély újrarendeződése.
Anna Freud, Sigmund Freud legfiatalabb lánya volt. Élete és munkássága különleges példája annak, hogyan válhat a gyász nem pusztán szenvedéssé, hanem a pszichés növekedés forrásává.
Sigmund Freud 1917-ben írta meg klasszikus tanulmányát Gyász és melankólia címmel, amelyben a gyászt a szeretet energiáinak, vagyis a libidónak „átirányításaként” írta le. Amikor elveszítünk valakit, a pszichénknek időre van szüksége, hogy az érzelmi kötődést leválassza a veszteség tárgyáról, és újra befektethesse más kapcsolatokba, célokba. Anna Freud azonban apja halála után ezt a tételt életté változtatta. Ő nem pusztán a „libidó újratárgyalásáról” beszélt, hanem arról, hogy a gyász során maga a kapcsolat is átalakul. A szeretett személy nem tűnik el, hanem belsővé válik, a gyászoló pszichéjében új formában él tovább.
Ezt a gondolatot később pszichoanalitikus iskolák, különösen a tárgykapcsolat-elmélet, is átvették és továbbfejlesztették. Anna már jóval korábban megérezt,hogy a gyász nem csupán elengedés, hanem egyfajta integráció. Személyes vesztesége szakmai fordulóponttá vált. Freud halála után Anna Freud nem omlott össze, bár mély gyászt élt át, ezt a tapasztalatot alkotó energiává formálta. Munkájában egyre inkább a gyermeklélek védelmére, a fejlődési zavarok és a traumák feldolgozására koncentrált. A háború idején, a bombázások elől menekülő gyerekekkel végzett munkája során felismerte, hogy a gyász nemcsak a halálhoz kötődhet, hanem minden olyan veszteséghez, amikor a biztonság, a kapcsolódás vagy a stabilitás megszűnik.
Ezekből a tapasztalatokból született meg a modern gyermekpszichoanalízis egyik alapja, az a szemlélet, amely szerint a veszteség mindig újrakapcsolódást kíván, és a gyógyulás azzal kezdődik, hogy a gyermek (vagy a felnőtt) biztonságos kapcsolatban újra meg tudja élni a kötődést. Freud híres mondása szerint: „A gyász a szeretet ára.” Anna munkája bizonyította, hogy ez nem pusztán szép mondat, hanem klinikai valóság. A gyászoló ember nem beteg, hanem átmenetben van. A psziché új rendet keres a veszteség után, és ha ehhez támogatást, megértést, kapcsolódást kap, abból gyógyulás, sőt fejlődés is fakadhat.
Anna Freud 1982. október 9-én halt meg Londonban. Egy évvel halála után jelent meg egy kiadvány, amely összegyűjtötte addig megjelent munkáit. Úgy említik, mint „szenvedélyes és inspiráló tanárt”. 1984-ben a Hampstead Klinikát átnevezték Anna Freud Központra. 1986-ban pedig Londonban, abban a házban, amely negyven éven át az otthona volt, és ahogy Anna szerette volna , létrejött a Freud Múzeum, amelyet apjának és a pszichoanalitikus társadalomnak ajánlottak. A bécsi Freud Múzeum, amelyet 1971-ben alapítottak, Sigmund Freud élettörténetét mutatja be.
A gyász tehát nem a szeretet végét, hanem annak új formáját jelentheti. És talán ez Anna Freud legfontosabb üzenete: hogy a veszteség nemcsak véget hoz, hanem átalakulást is. A fájdalom mögött ott rejlik az az erő, a képesség arra, hogy újra kapcsolódjunk, újra szeressünk, újra bízzunk.
(Forrás:wikipedia,Freud Museum)