A karácsony előtti időszak sokak számára a készülődésről, a várakozásról és az ünnepi izgalomról szól. Gyászban élve azonban mindez egészen más jelentést kap. A várakozás ilyenkor nem könnyű és nem örömteli, sokkal inkább csendes, befelé forduló és gyakran fájdalmas folyamat. A közeledő ünnepnapok nem feltétlenül hoznak örömmel teli izgalmat, sokkal inkább hiányt, feszültséget és szomorúságot.
Akik veszteséget éltek meg, azoknak az ünnepek felerősíthetik mindazt az érzelmi hullámvasutat, amelyek a hétköznapok teendői között gyakran háttérbe szorulnak. Egy üres szék az asztalnál, egy régi szokás emléke, egy hang, amely már nem szólal meg. A karácsonyra való készülődés ilyenkor nemcsak az ünnepre irányítja a figyelmet, hanem arra is, aki hiányzik.
Azt gondolom, hogy nincs „helyes” módja a karácsonyi várakozásnak a gyász idején. Van, akinek segít a készülődés, és van, aki inkább elkerülné az egész hercehurcát, és ez mind rendben van. Hiszen a gyász nem alkalmazkodik az ünnepi menetrendhez, és nem kér engedélyt arra, mikor bukkanjon fel.
A társadalmi elvárások gyakran azt sugallják, hogy karácsonykor boldognak kell lennünk. Gyász idején ez az elvárás azonban különösen nehéz terhet jelent. Sokszor a várakozás talán inkább arról szól, hogy megengedjük magunknak azt, hogy most másképp érzünk, másképp szeretnénk megélni ezt az ünnepet, és megértjük, elfogadjuk, hogy ez rendben van. Az is lehet, hogy idén kevesebb dísz kerül fel, vagy egyáltalán nem lesz karácsonyfa, csak egy fenyőág és egyetlen gyertya ég majd. A veszteség feldolgozásának része, hogy megtaláljuk az ünnepnek azt a formáját, amely ebben az élethelyzetben elviselhető számunkra, és figyelünk önmagunkra és a belső állapotunkra.
Gyász idején a karácsonyi várakozás gyakran összefonódik az emlékezéssel, hiszen ez is egyfajta kapcsolódás, amely könnyítheti az érzéseinket. Nem kell elűznünk ezeket a gondolatokat és érzéseket, ha szeretet teljes kapcsolat volt. Ilyenkor egy gyertya meggyújtása, egy közös emlék felidézése vagy akár egy csendes belső párbeszéd is segíthet abban, hogy a kapcsolat más formában, de tovább éljen. Sokan úgy éljük meg, hogy az emlékezés nem vissza húz, hanem összeköt. Összeköt a múlttal, az érzéseinkkel és önmagunkkal is.
A gyászban a csend gyakran gyógyítóbb, mint bármilyen ünnepi forgatag. Nem kell minden meghívásnak eleget tenni, nem kell mindenhol mosolyogni. Ha ebben az időszakban csak annyi fér bele, hogy egyik napot a másik után megéljük, az is elég. A karácsony nem vizsga, nem teljesítmény, hanem egy időszak az évben. Nem kell erősnek lenni, nem kell „jól csinálni” a karácsonyt. Elég, ha jelen vagyunk, úgy és olyan formában, amire most képesek vagyunk. Ez a jelenlét, bármennyire törékeny is most, már önmagában érték. És ha ebben az időszakban együttérzéssel fordulunk önmagunk felé, az már valódi ajándék. Talán most a legnagyobb karácsonyi csoda az, hogy nem adtuk fel.
Békés, nyugodt, szeretet teljes emlékekkel teli karácsonyt kívánok!