Egy nagyon elgondolkodtató beszélgetésem volt ma. Soha ezelőtt még ilyen problémával nem kerestek meg, pedig ez is egy valódi, mély veszteségélmény. A kliensem engedélyével hozom be ezt a témát, mert úgy gondolom, mindannyiunkat érint, hiszen a környezeti gyász megélése létező tapasztalattá vált sokunk számára. Az idei nyár lelkileg nagy hatással volt rá is, mert a gyümölcsfái nagy része kiszáradt, a füve tönkrement, és ami még jobban megrémítette, az az időszakos vízhiány. És az, amit a Balatonnál tapasztalt, az évek óta látható apadás olyan szorongással töltötte el, amilyet ezelőtt még soha nem érzett. Síró- és pánikrohamok gyötrik, és nem találja a helyét sehol. Mindezt azért osztom meg, mert az elmúlt hetekben a szűk környezetemben is többször szóba került az idei nyár, és a tehetetlenség érzése a természet pusztulásával szemben.
Ez az érzés felerősödik bennünk, és egyfajta egzisztenciális krízisként is jelentkezik. Hiszen ott motoszkál a fejünkben a kérdés, hogy vajon mi lesz a családunkkal és velünk? Sajnos hajlamosak vagyunk azt is elfelejteni, hogy a digitális lábnyomunk is ide tartozik, mert egyetlen kérdés a mesterséges intelligenciának körülbelül egy nagy pohár vízzel ér fel. A szerverfarmok hűtéséhez ugyanis rengeteg vízre van szükség, így a technológia használatával mi magunk is folyamatosan alakíthatjuk a környezetünket.
A beszélgetésünk után eldöntöttem, hogy összegyűjtök néhány szervezetet, amolyan mankóként, hiszen sokunknak fontos kérdés, hogyan tudjuk a kialakult helyzetet kezelni, mert a felelősségünk és az összefonódásunk a természettel létfontosságú. Vannak bíztató megoldási javaslatok és olyan szakmai közösségek, amelyek kézzelfogható segítséget nyújtanak:
-Vízőrző Mozgalom
Ez egy civil hazai kezdeményezés, amely a víz megőrzésére és a természetalapú megoldásokra épít, megmutatják, mit tehetünk mi kicsiben.
-Litkai Gergely
valaszonline.hu/author/zoldvalasz
xforest.hu/ne-csak-szorongj-cselekedj-civil-zold-kisokos-litkai-gergelytol/
Humorista és elkötelezett zöldaktivista
„Ne csak szorongj, cselekedj!” című civil kisokosa útmutatót ad ahhoz, hogyan válhatunk passzív aggódóból környezetünk aktív formálójává.
-Humusz Szövetség
Gyakorlati tippeket találhatunk itt a fenntartható háztartáshoz.
Tudom, hogy ez a lista még hosszan folytatható lenne, azonban kiindulópontnak most elég. Úgy gondolom, az első és legfontosabb lépés, hogy megengedjük magunknak a nehéz érzéseket mert ez is a folyamat része. A következő felszabadító lépés viszont az, amikor elkezdünk a megoldásokra fókuszálni!
