A parton sétálva egy régi, iszapos, zöld üvegre bukkantam a kövek között. Ahogy ránéztem, azonnal megdobbant a szívem, mert mi rengeteget játszottunk palackpostásat.
Amikor elveszítünk valakit, a mindennapjainkat átszövi egyfajta feszült, mégis reményteli várakozás, mert kétségbeesetten vágyunk egy üzenetre,egy ismerős illatra. Gyakran kapom meg a kérdést a hozzám fordulóktól: „Normális az, hogy mindenben őt látom?” vagy éppen ellenkezőleg, „Miért nem kapok semmilyen jelet? Talán már nem is szeret?”
Veszteségfeldolgozó szakemberként fontosnak tartom, hogy a lelki folyamatok mellett megértsük a dolog tudományos, neurobiológiai hátterét is. Az agyunkban található retikuláris aktiváló rendszer egyfajta belső szűrőként működik és amikor a gyász sokkja ér minket, az agyunk vészüzemmódba kapcsol, és minden kapacitásával a hiányzó személyre fókuszál és szó szerint „letapogatja” a környezetet, és minden apró ingert (egy átrepülő madarat, egy órát, ami pont akkor állt meg) megpróbál összekötni vele. Ez az idegrendszeri fókuszálás segít fenntartani a kötődést a fizikai hiány ellenére is. Az emberi elme gyűlöli a káoszt és a megmagyarázhatatlan űrt és egy krízishelyzetben az agy hajlamos összefüggéseket, jelentést és mintázatokat látni ott is, ahol a külvilág szerint csak véletlenek vannak. De mi van akkor, ha csak a néma csend marad? A tartós stressz miatt a szimpatikus idegrendszerünk annyira túl van terhelve, hogy az agy egyszerűen képtelen feldolgozni a finomabb környezeti ingereket,ilyenkor a belső vihar” még túl hangos ahhoz, hogy meghalljuk a halkabb rezdüléseket.
Én úgy gondolom, hogy néha az is elég, amikor mi ezektől a jelektől picit megnyugszunk. Mindegy, hogy az agyunk mintázatfelismerése vagy valami megfoghatatlan élmény hozza el a pillanatnyi békét, ha segít „lélegezni” , ha segít elengedni egy könnycseppet, akkor annak a jelnek bizony helye és feladata van. Egy felröppenő fehér madár, egy madár toll, vagy egy hirtelen feltámadó szél vagy egy régi dallam is hozhat enyhülést, akkor amikor a legnagyobb szükségünk van rá. A képen látható palack is sáros, kopott, de mégis ott van benne egy történet, ami segített.