A karácsony előtti időszak sokak számára a készülődésről, a várakozásról és az ünnepi izgalomról szól. Gyászban élve azonban mindez egészen más jelentést kap. A várakozás ilyenkor nem könnyű és nem örömteli, sokkal inkább csendes, befelé forduló és gyakran fájdalmas folyamat. A közeledő ünnepnapok nem feltétlenül hoznak örömmel teli izgalmat, sokkal inkább hiányt, feszültséget és szomorúságot.
Az életem legmeghatározóbb veszteségei vezettek el ahhoz, hogy ma a gyászfeldolgozás útján segíthessek másoknak. Elveszítettem a fiamat és a férjemet. Két rendkívül megterhelő fájdalmat éltem meg, amelyek alapjaiban változtattak meg mindent körülöttem és bennem.
Egy este az én már félig felnőtt, mégis törékeny egyetemista gyermekem mellém ült. Nem volt benne semmi látványos dráma. Csak az a halk, fáradt sóhaj, amit az ember azonnal megérez a saját mellkasában is. „Anya… néha annyira sok ez az egész. A plakátok… a hírek… mintha minden arról szólna, hogy félni kell.” És ahogy kimondta, bennem valami megfeszült. Mert tudtam,…
A politikai kiábrándulás nem egyszerű véleményváltozás, hanem sokkal mélyebb, személyesebb folyamat. Ilyenkor nem csupán egy pártból, hanem egy közösségből, sőt néha egyfajta önazonosságból is kiábrándul az ember. Valójában ez egy veszteségélmény, amely ugyanolyan lelki feldolgozást igényel, mint bármilyen más veszteség. A hit elvesztése, egyfajta érzelmi veszteség. A pártokhoz való kötődés gyakran nem racionális, hanem az is mélyen érzelmi alapú. Sokszor…
Ahogy a hajnal első fényei lassan áttörik az éjszakát, valami mély, belső béke költözik belém. Emlékszem, hányszor néztük együtt a napfelkeltét, a kórház ablakából, egy nyaralás alatt, vagy csak úgy, a szobájából. Akkoriban a hajnal az új esély ígéretét hordozta.
A gyász a pszichológia egyik legnehezebben megragadható tapasztalata. Nem csupán veszteség, hanem átalakulás is, az identitásunk, érzelmi kötődéseink és a világhoz való viszonyunk mély újrarendeződése.
Bár sokan úgy gondolják, a gyász csak a halálesetekhez kapcsolódik, valójában minden veszteség, így egy kapcsolat vége is, mély lelki fájdalmat, űrt és bizonytalanságot hozhat,hiszen az álmaink, a biztonságérzetünk és az önbizalmunk is megrendül. Amikor elválunk, valójában gyászolunk. Gyászoljuk a közös jövőt, amit elengedtünk, a megszokott mindennapokat, a családi egységet, és sokszor önmagunk egy részét is.
A halál az emberiség egyik legősibb és legmélyebb tapasztalata. Minden korban megpróbáltuk értelmezni, rítusokba foglalni, és valamilyen módon elfogadni a halált. A gyász pedig ennek a feldolgozási folyamatnak volt a látható kifejeződése. Valahol a fájdalom és az elfogadás közötti úton. A 20. századra azonban eljutottunk oda, hogy a halálról nem beszélünk, a gyászt elrejtjük, és a haldoklót kórházi falak közé zárjuk. De nem volt ez mindig így. A történelem során a halál az élet természetes része volt, ma viszont az egyik legnagyobb tabu.
A hűtlenség nem csak a kapcsolat végét jelenti, ez a pillanat az, amikor a világ egy kicsit megbillen. Amikor hirtelen semmi sem biztos, ami addig ismerős és otthonos volt, a tekintet, ami biztonságot adott, most elfordul. És te ott állsz, tele kérdésekkel, amikre nincsen válasz, érzésekkel, amiket nem tudsz hova tenni. Ez a hűtlenség utáni csend. A fájdalomnak a leghalkabb formája. A megcsalás után nem csak a kapcsolat omlik össze,hanem valami benned is eltörik.
A veszteség és a gyász életünk természetes része, mégis gyakran próbáljuk elnyomni vagy félretenni érzéseinket. A gyász nem csupán halálesethez kapcsolódhat, hanem kapcsolatokhoz, lehetőségekhez, élethelyzetekhez is.