Bár sokan úgy gondolják, a gyász csak a halálesetekhez kapcsolódik, valójában minden veszteség, így egy kapcsolat vége is, mély lelki fájdalmat, űrt és bizonytalanságot hozhat,hiszen az álmaink, a biztonságérzetünk és az önbizalmunk is megrendül. Amikor elválunk, valójában gyászolunk. Gyászoljuk a közös jövőt, amit elengedtünk, a megszokott mindennapokat, a családi egységet, és sokszor önmagunk egy részét is.
A halál az emberiség egyik legősibb és legmélyebb tapasztalata. Minden korban megpróbáltuk értelmezni, rítusokba foglalni, és valamilyen módon elfogadni a halált. A gyász pedig ennek a feldolgozási folyamatnak volt a látható kifejeződése. Valahol a fájdalom és az elfogadás közötti úton. A 20. századra azonban eljutottunk oda, hogy a halálról nem beszélünk, a gyászt elrejtjük, és a haldoklót kórházi falak közé zárjuk. De nem volt ez mindig így. A történelem során a halál az élet természetes része volt, ma viszont az egyik legnagyobb tabu.
A hűtlenség nem csak a kapcsolat végét jelenti, ez a pillanat az, amikor a világ egy kicsit megbillen. Amikor hirtelen semmi sem biztos, ami addig ismerős és otthonos volt, a tekintet, ami biztonságot adott, most elfordul. És te ott állsz, tele kérdésekkel, amikre nincsen válasz, érzésekkel, amiket nem tudsz hova tenni. Ez a hűtlenség utáni csend. A fájdalomnak a leghalkabb formája. A megcsalás után nem csak a kapcsolat omlik össze,hanem valami benned is eltörik.
A veszteség és a gyász életünk természetes része, mégis gyakran próbáljuk elnyomni vagy félretenni érzéseinket. A gyász nem csupán halálesethez kapcsolódhat, hanem kapcsolatokhoz, lehetőségekhez, élethelyzetekhez is.